Miklós tipikusan az az ember volt, aki hitt abban, hogy valamiféle természetfölötti irányítja az életét. Minden reggel meghallgatta a rádióban a horoszkópot munkába menet, hitt a babonákban, és még sok minden hasonló dologban, pont ennek volt köszönhető, hogy tényleg ezek szabták meg, hogy merre is haladjon az élete.

            Történt egyik reggel, mikor a szokásos horoszkópot hallgatta, hogy azt mondták neki arra a napra, menjen el jóshoz. Nem is értette igazából eddig miért nem tette, hiszen annyira egyértelmű lett volna, ha egyszer így él. Nem is habozott, mivel sokáig dolgozik, úgy döntött, aznap nem megy be, hanem meglátogat egy jövendőmondót, és megtudja, mi is lesz a sorsa. Mikor belépett hozzá, áporodott szag fogadta, mindent belepett a rengeteg füstölő összevegyült bűze, a szoba közepén pedig egy kerek asztalka mellett a gyertyalángnál ott ült egy ráncos öregasszony. Az nem szólt egy szót sem, csak a vele szemben lévő szék felé biccentett, ezzel kínálva hellyel vendégét. Miklós leült, bár kicsit szorongott, félt attól, hogy vajon mit is fog hallani. A jósnő kinyújtotta felé a kezét, Miklós is így tett. Ahogy a jósnő hozzáért, mintha valami rohama lett volna. Háta kiegyenesedett, szeme felakadt, csak a fehérje látszott. Már – már úgy tűnt, mentőt kell hívni, mikor egyszer csak megszólalt, egy furcsa, ősinek tűnő hangon, mintha nem is evilági lenne, és csak ennyit mondott:

-A zöld, a bíbor és a fekete. –elhallgatott, nem szólt egy szót sem, elájult.

Miklós megpróbálta élesztgetni, lelocsolta vízzel, de mikor semmire sem reagált, kihívta a mentőket, akik el is vitték, ő pedig ott állt magányosan, ledöbbenve, nem tudva, mihez kezdjen a hallottakkal és látottakkal. Egyfolytában csak három szó járt a fejében, azok, amiket a jósnőtől hallott. Vajon mit jelenthetnek? Hogyan kötődnek ezek a színek az életéhez? Abban nem volt kétsége, hogy fontosak, csak nem tudta még, hogy miért, viszont attól a naptól fogva csak ezen jártak a gondolatai, és mindig és mindenhol azt figyelte, hogy hol tűnnek fel.

Másnap reggel, mikor bement a munkahelyére, a főnöke közölte vele, hogy ki van rúgva, mivel előző nap egy szó nélkül nem ment be, és ezt nem lehet büntetés nélkül hagyni, ezt ők nem tűrik meg. Nem volt mit tennie, valamiből meg kell élni, el kezdett álláshirdetések után kutatni, el is küldte az életrajzát néhány helyre. Teltek a napok, míg egyszer csak jött egymás után két telefonhívás, két állásinterjúra hívták be. Az egyik egy gyógyszergyár volt, a másik pedig egy természetvédelemmel foglalkozó cég, a nevük: Egy zöldebb Földért alapítvány. Elkerekedett a szeme, szíve eszeveszettül vert, és bár a gyógyszergyár magasabb fizetést ajánlott, nem érdekelte, csak az, hogy ez egy jel. Elment az interjúra, felvették, úgy tűnt, hogy jó dolga lesz ott. Kellemes volt a hangulat, kedvesek az emberek, élvezte a munkáját. Megismerkedett egy kedves lánnyal, mindkettőjük részéről szerelem volt ez első látásra. Hamar el is csattant az első csók, az első simogatás, az első közös éjszaka. Boldogok voltak egymás mellett.

            A lány szülőfalujában szokás volt, hogy minden évben rendeznek egy Bíborbál nevű összejövetelt, ahol megünneplik a tavaszt, a szerelmet, táncolnak reggelig, és a lányoknak bíbor színű ruhában kell járniuk. Mikor Ágnes (így hívták a lányt), megkérte Miklóst, hogy menjen el vele a bálra, ő azonnal igent mondott, hiszen ebben vélte felfedezni a jósnő szavait, és tudta, követnie kell a jóslatot. Az akkori főnöke is ott született, így ő is hivatalos volt a bálra, és el is ment a feleségével és a lányával együtt, aki akkor még csak 13 éves volt. Miklós és barátnője autóval indultak a bálba, hiszen nem ott laktak. Aznap reggel óta ónos eső esett, este pedig fagyott, az út csúszós volt. Mikor odaértek a helyszín közelébe, a vendégek már javában özönlöttek be. A kocsiban beszélgettek, csak Ágnes tudta az utat, de kicsit későn szólt, hogy meg kell állni, hirtelen féknyikorgás, az autó saját életre kelt, irányíthatatlanná vált. Felszaladtak a járdára, egyenesen a főnök lánya felé. Egy pillanatra még látta maga előtt sodródni a lányt, majd egy oszlopot, az utolsó emléke pedig egy hatalmas csattanás.

            Felkelt. Hirtelen nem tudta, hol van, mikor kinyitotta a szemét, majd szétnézett, és látta, hogy egy kórházban fekszik. Fel akart állni, de nem volt rá képes, a lábát nem tudta mozgatni. Segítségért kiáltott, kiborult, nem volt teljesen magánál, sokkot kapott, mikor elkezdtek beugrani az emlékképek. Az ápolók adtak neki nyugtatót, majd mikor megkérdezte, hogy mi történt, és hol van a barátnője, és hogy mi lett a lánnyal, senki sem szólt semmit. Ordított. Tudni akarta, mit titkolnak előtte. Megjött az orvos, és közölte vele, hogy a baleset során a barátnője, és a főnök lánya életét vesztette, a szívbeteg édesanyja pedig szívrohamot kapott, mikor meghallotta a történteket, és két órával azelőtt megállt a szíve.

            Miklós összeroppant. Napokig megszólalni sem tudott, csak feküdt az ágyon, és nézett maga elé a semmibe. Elvesztette az édesanyját, a barátnőjét, a munkáját, és gyilkos lett, akaratán kívül. Néhány hét múlva az orvos közölte, hogy bár tolókocsiban, de elhagyhatja a kórházat, de nem tudta, hova is menjen. Már nincs hova, és nincs miért mennie, de ekkor beugrott. Beteljesült a fekete is a jóslatból. Már tudja, mit kell tennie. Vissza kell mennie a jóshoz, beszélnie kell vele, meg kell tudnia, hogy miért kellett így történnie. Szerencséjére a jósnő az óta felépült, és ugyanott találta, ahol előzőleg. Mikor belépett, fejét elöntötte a düh, legszívesebben puszta kézzel megölte volna, de előtte meg kellett tudnia, hogy miért. Leült vele szembe, elmondta hogy mi történt, és követelte a magyarázatot. A jósnő pedig így szólt:

-         Nézd, fiam! Az élet egy hosszú folyosó, rengeteg ajtóval. Te döntöd el, hogy melyik az, ahová be szeretnél nézni, és melyik az, amelyikbe nem. A tied a döntés, hol akarsz több időt eltölteni, és hol kevesebbet. Te irányítod az életedet, nem más. Nem egy jóslat, nem egy felsőbb hatalom. A jövőd nincs előre megírva. Csak rajtad áll, hogyan alakul. Látod, most hallgattál egy buta jóslatra, és ezek történtek veled. Ha ezt nem hallod, ha nem jöttél volna el hozzám, nem mentél volna el a bálra, sőt a munkahelyed is más lett volna, elfogadtad volna az előnyösebb állást. Minden sokkal jobban alakult volna, nincs tragédia, van barátnőd, él az édesanyád. Most már, úgy látom, hogy megtanultad a leckét.

Miklós sírva fakadt. Mélyen belenézett a jósnő szemébe. Az pedig beleszívott a pipájába, a füstöt az arcába fújta, Miklós pedig elájult.